2013. augusztus 22., csütörtök

8/22/2013 01:39:00 du.
2

A Scary MoVie (Horrorra akadva) alkotói előálltak az ötödik résszel is, amivel ismét próbára tették a nézők nevetőizmait, bár már nem olyan minőségben, ahogy ezt tőlük megszokhattuk.

A film előzetese jobb filmet sejtetett. Szokás szerint, már a trailerben elsütötték a legjobb poénokat.
Ami viszont igazán nem tetszett és ami miatt nem érdemli meg ez a rész a Horrorra akadva címet az az, hogy nem csak horror filmeket parodizáltak, hanem egy-egy nagy sikerű világi filmet is belekevertek amit nem tartottam jó ötletnek (pl. Inception, Black Swan, Rise of the Planet of the Apes), mivel így elveszíti a film azt a célját amire rendeltetett.
A követező filmek paródizálását véltem felfedezni a filmben: Paranormal Activity, Ház az erdő mélyén, Mama, Fekete hattyú, A majmok bolygója: Lázadás, Eredet, Gonosz halott.
Ugyanúgy mint az előző részekben, a film az egyes zavarosnak tűnő horrorfilmrészletek kiragadásával és annak eltúlzásával próbál hatni közönségére, ami jól is menne, ha nem ez lenne az ötödik ilyen próbálkozás. Az első két (esetleg három) résznél ez még működött is, de ennél a francia-angol humorból összegyúrt lócitromnál már nem. A filmben kialakított történetszál zavaros nem követhető, a vágások szörnyűek, a poénok elcsépeltek.

Mindezek mellet akiknek tetszettek az előző részek, azoknak igazán tetszeni fog.

2 megjegyzés:

  1. "francia-angol humorból összegyúrt lócitromnál" :))

    Tetszetős kis írás :D és kösz a felsorolást, pont akartam keresni mar azokat a filmeket amiket nem láttam, viszont ez a film (lócitrom) kiparodizált(kicsúfolt).

    U.i: Várom a következő(ahogy írtad:"követező") írásodat... LIKE :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ja es szinte el is felejtettem. A filmben mintha a Sinister nyomai is felfedezhetőek, amely szerény véleményem szerint 2012 egyik legjobb horror filmjének is nevezhetünk...

      Törlés